2014. február 16., vasárnap

Elköltöztünk!


Sajnos még nem fizikailag (remélhetőleg egyszer a zsebembe ugrik majd a lottófőnyeremény és az álomtanya adás-vételi papírja), egyenlőre csak a blog szűnik meg jelenlegi formájában. Nem történt velünk szinte semmi 2012 óta, észrevehetően kevesebb a bejegyzés, nekem is kevesebb az időm még ezzel is foglalkozni. 

Mostantól a Facebook oldalunkon leszünk elérhetőek, ott tudtok követni minket! (Persze ez a blog sem szűnik meg, hátha egyszer érdemes lesz folytatni)



Reméljük, hogy a továbbiakban is követni fogtok minket és minél több rendezvényen fogunk találkozni régi és új ismerősökkel! Terveink vannak, a megvalósítás mint mindig, most is döcögős, de majd csak valahogy lesz. Olyan nincs, hogy nem lesz sehogy. 

Niki, Arcus és Mandula
Birkalelkűek Falkája

2013. szeptember 11., szerda

Szeptember - becsöngetés

Szeptemberben ugye beindult a suli, nekem is beköszöntött a 13. évfolyam, amit mint állattenyésztő és állategészségügyi technikus kezdtem el. Mókás dolog a neve alapján... gyakorlatilag még mókásabb. Engedjétek meg, hogy meséljek egy kicsit.
Heti három nap vagyunk kinn Nagyszentjánoson a szarvasmarha telepen, mint gyakorlati oktatás. Kell a vizsgára gyakorolni, tessék. Első héten kedden végigmutatták a helyszínt, szerdán már szilázst kellett lefednünk meg bocikat vezettünk a (azt hiszem) Steiner ketrecekből (egyedi kisházikós-kiskifutós ketrec) a nyári szállásra, ami úgymond egy bociovi :) Mivel nincs fiú az osztályban, csak 14 lány, ezért hármasával szétosztva fogtunk meg egy borjút. A felállás: Egy fogja a hurkos kötelet, egy a farkát töri fel, egy meg kísér, csapkod, noszogat, vagy ha ugrál, akkor a kötélbe csimpaszkodik. Nekünk sikerült kifogni a legnyugisabb borjúkat, úgy kellett őket ellökdösni a karámig. Szó szerint lökdösni.
Ezen a héten hétfőn szakadt az eső, semmit se csináltunk, csak a ketrecekbe tettünk friss szalmát, meg a doktorúr mesélt, illetve megnézhettük az egyik paratbc-s tehnén vizsgálatát. Szörnyű volt ott szembesülni vele, hogy ez a tehén úgy 2-3 év múlva szó szerint éhen hal. A paratbc-s tehén beleinek belsejébe egy vékony nyálka telepedik le, ami nem engedi, hogy a tápanyagok felszívodjanak... szerintem érthető, hogy mennyire durva. Tegnap újra a doktorúr vett a szárnyai alá minket, a borjakat kellett végignéznünk vele, hogy melyik beteg. Leginkább tüdőgyulladásos, illetve hasmenéses bocik voltak, egy gombást is találtunk. Adhattam szurit egy hasmenéses bocinak! Izomba természetesen, csak hogy elsőre még nehezebb legyen... :D Ma meg kicsesztek velem... míg a többiek szarvtalanítottak, ami vizsgaanyag lesz, addig minket elküldött a tanár segíteni az üszős istállóba. Arra kellett figyelnünk, hogy amíg a mélyalmot kiszedték gépekkel alulról, addig a tehenek ne szökjenek ki. Az elején könnyen ment, majd a végére, mikor már alig volt hely, akkor kezdett eldurvulni a helyzet. Bejöttek a gép mögé, rohangásztak... de lesprinteltük őket osztálytársammal. Nagyon durva élmény, amikor egy majd' 500 kilós állat elé beállsz, az teli erőből fut feléd. Hirtelen nem tudsz mit csinálni, mint ugrasz egyet, kirakod a kezeidet és elüvöltöd magad a lehető leghangosabban, hogy "HÉÉÉ!". Csúszott is a boci, amiből híg ganéban fetrengés lett... részéről! :D Két embert küldtek egy hét emberes munkára... mert a külső ajtókat nem lehetett becsukni, hogy ne jöjjenek be, de ha elment az ajtótól az ember, akkor bejöttek és rohantak egyből a főkapu felé. Négy óra alatt megoldottuk...

Na, de kutyás rész. Sajnos az Alfát lemondták, így már biztos, hogy idén nem megyünk több versenyre... nem vittük túlzásba az idén. Arcus okoskodik, Mandullal jól féltékennyé lehet tenni, utána meg nagyon szépen dolgozik. Megtanulta a spanyollépést... ennek külön története van, hogy miért, de ez egyenlőre maradjon az én titkom, majd még talán az idén kiderül a publikum számára is. Bár a szemfülesek már kitalálhatták :) Sajnos a fényképezőgépem bedöglött, teljesen feladta a harcot, így anyag nem lesz mostanában kutyáékról. Mandul frizbizik, tud már gyönyörű flippet ugorni.

2013. augusztus 19., hétfő

Pótlás

Meg se mutattam Mandul frizbizős videóját itt még!
Szóval:
Azóta persze többet és jobban frizbizünk. A napokban megint hanyagoltam a meleg és a munka miatt is. Még holnap egy erős mezőny, aztán vasárnapig semmi ilyesmi újra :) Úgy néz ki, hogy pénteken Arcussal elmegyünk oktatást tartani, majd utána szórakozásként a Bornapok alatt megrendezett Mrs. Columbo koncertre is kinézünk. Élvezném, ha egy jó fehérborral a kezemben Arcival közösen lézenghetnénk egy jót. A bor valószínű nem fog összejönni, ilyen-olyan fesztiválkártya meg feltöltés kell hozzá. Majd viszek itthonról :) Viszont így lesz lehetőségünk tömegben gyakorolni, ki is fogom használni, ha Arcinak lesz kedve. Ha nem, akkor csak rontanék a helyzeten.
Szombaton így pedig Mandul jön velem a kutyás sütögetős délutánra. Viszek frizbit, jól lefárasztom a leányzót, hogy hazafele újra ölben aludjon a buszon. 
Újabb falka jelentkezett a Trükksuliba, most perpill két bedlington terrier. Azt hiszem, hogy jól írtam a fajtát, ha nem, szóljatok! :)

2013. augusztus 15., csütörtök

Az elvetemült ...kutyások?

Mennyiszer, de mennyiszer mondtam már, hogy a kutyások mind bolondak valamilyen szinten! Van benne igazság bőven, az tuti. Ha nem lenne egy cseppnyi fanatizmus őrültséggel fűszerezve, akkor nem lenne ekkora buli semmi sem. A DD sem. Pedig épp a bulit imádom benne, lehet felhőtlenül hülyét csinálni magunkból, bármit csinálhatsz, azt az ott lévők teljesen természetesnek veszik. Többé kevésbé :)
Kezdek az elején. Még a héten felkeresett egy hölgy, hogy szeretne dog dancingezni a kutyájával, ezért Roxihoz fordult, róla tudta, hogy köze van a sporthoz. Ő tovább irányította hozzám, így lett egy tanítványom. Furcsa ezt mondani, mert én úgy gondolom, hogy a DD egy teljesen önmegvalósító sport, nem kell hozzá tanár, órák, stb, csak ha elakad az ember, akkor egy pici segítség hátulról. Szóval a Trükksuli keretein belül megtartottuk az első edzésünket is már hétfőn. Egy gyönyörű blue-merle border kislány a tanítvány, a gazdija pedig lovasoktató. Szóval jól összejöttünk :) Az már ráadás, hogy Blessed Borders kutyus - ergo egy álom. Nekem legalábbis.
Elsőnek a "touch"-ot vettük elő, iszonyat gyorsan rájött a lényegére. Tudott alapból pár trükköt, szépen csinálja, inkább játékra motiválható. Adtam egy jó adag házit a gazdinak, remélem jönnek újra és versenyen is láthatom majd őket.
Másik: Arcussal újra gyakorolgatjuk a kűrt, sajnos vannak olyan esetek, mikor megragadunk, mert egyszerűen nincs hangulata, amit tud, azt is (direkt) elrontja, elmegy, pótcselekvést keres. Ezt próbálom kerülni, nem akarok rontani az amúgy sem tetszetős hozzáállásán a kűrhöz. Viszont vannak esetek (többségben szerencsére), mikor őrülten pörög és mindent tökéletesen csinál. Ez vagy kora reggel, vagy este etetés előtt, esetleg hidegben-esőben egész nap, megfelelő előkészületekkel. Ezek a következők: Már eleve magas hangon kell vele beszélni, kivenni a kennelből, majd pár méter megtétele után, előreküldeni őrült tempóban a kert elejébe, ahol még jobban felpörög, elvégzi a szükséges dolgait, elbújni előle, hívni, rákérdezni, hogy "naa, ki megy sétálni/gyakorolni?". Ezután lehetőleg egyszer sem megszidni... :) Komplikált a gyerek, de imádom ♥
Mandullal is átvettem a touchot... nyalizik a drága, azt sikerült beklikkelni... nem bírja a nyelvét a szájában tartani, tiszta hangyászsün! :D Frizbizünk is, öcsivel K99-es vizsgafelkészítés folyik :D Nagyon szépen igazodik hozzá is, akár séta közben is és hallgat rá! A hátra arccal van baj, öcsi részéről, nem akarja megcsinálni, mert szerinte nem tudja. Így én forgattam meg a megfelelő irányba :)
Na a lényeg... reggel rátaláltam pár freestyle reining videóra. Tessék rákeresni a reiningre, nem akarok mesét írni, lényege hogy egy western lovas sportág. Hát, na, ŐK az ELVETEMÜLTEK! Nagyonbuli az egész!
Nem mondok semmit, itt egy videó, tessék végignézni. Én sírva röhögtem rajta (jóóó, előtte még kb. 10-et végignéztem, kellett az is hozzá :D)

2013. augusztus 5., hétfő

Murphy bácsi újra színre lép...

Sajnos ez nálam mindig így megy. Már beleélem magam, tervezgetek és csak azért sem jön össze a dolog... az utolsó pár bejegyzésben olvashattatok Pandáról és a boldogságomról, meg arról, hogy azt kívántam, mindenki érezze egyszer azt, hogy egy álma valóra válik. Viszont ezt az érzést nem kívánom senkinek, mint amint én éreztem az elmúlt napokban...
Kedden még utoljára egyeztetett apa a tulajdonosával pár alapdologról, akkor derült ki, hogy nincs rendben minden. Idegesen hívott fel, mert én épp dolgoztam és amúgy sem voltam a legjobb passzban, még ez is rátett. Figyelmetlenségemben elég béna dolgokat csináltam, folyamatosan magam ostoroztam, meg is lett az eredménye... próbáltak vigasztalni a többiek, de egy kiadós sírás után kimentem és nekiálltam gazolni... mint egy őrült, automatikusan és erőteljesen tépkedtem a gazokat, hátha ettől jobb lesz. Csak azért sem, plusz egy újabb elhatározás is megszületett bennem. Ez a lépés még folyamatban van, elvileg a jövő héten lezárul ez is, vagy inkább úgy mondanám, hogy átalakul. Lezárni nem szeretném teljesen, mert élvezem, csak sok fizikailag és lelkileg is.
Sajnos elég későn értem haza kedden, így szerdán futottuk még a maradék köröket a környéken, plusz apa több állatorvossal is konzultált (így sikerült egy nagyon szimpatikust is találni a későbbiekre, szeretném már élőben is megismerni), beszéltünk hozzáértőkkel is, de nem lett megoldása az ügynek. Teljesen kiürültem... sírni sem tudtam, csak voltam és néztem ki a fejemből. Képzeljétek el, hogy milyen érzés, mikor az embernek egy kicsinek tűnő hiányosság miatt kell lemondania valamiről... viszont ez a kicsi nagyon fontos, hogy biztonságos legyen a történet. Mint amikor sátorozni akarsz menni, de nincs sátrad. Úgy is tudsz kempingezni, de mégsem az igazi és a szúnyogok is megtalálnak.
Szóval nem jött meg Panda, csütörtökön lemondtuk. A majdnem bértartónk is átjött hozzánk érdeklődni a döntésről, majd felajánlotta, hogy nyugodtan menjek át bármikor lovagolni, a kulcsot se adjam vissza, kutyákat is vihetem bármikor. Csak ne savanyodjak be.
Azóta folyamatosan nézegetem a hirdetéseket, most van pár kiszemelt, akikkel már beszéltünk is, elvileg a hét második felében megyünk megnézni őket és akit tudok, ki is próbálom. De most csak azért sem mondok semmit, bár van egy óriási szívszerelmem... és őt már Pandával együtt kinéztem :) Remélem Murphy bácsi most már kegyes lesz velem... annyi mindenről lemondtam Panda miatt... agilitytábor! Istenem...

Egy ideig mér marad három tagú a Birkalelkűek csapata :)

2013. július 19., péntek

Frizbi: START!


Múlt héten hétfőn történt, hogy sikerült megvenni az első pár edzésre tökéletes frizbit. Nagyon örültem, olyan voltam, mint egy kisgyerek, a pénztárig, utána hazafele is végig vihogtam. Nem is sült el rosszul a dolog.
Aznap még délután kijött Arcustenyésztőbácsi, hogy segítsen elkezdeni az edzéseket. Mandul teljesen jól reagált a dologra, kicsit túlságosan is rámenős volt, kézből is kikapta a korongot, ugatott. Aztán elkezdték kiküszöbölni a test mellett felugrást. Hamar rájött, hogy hogyan kell csinálni, futni kell és elkapni, edzés végére kapásból eresztett láb mellett, került, várta a dobást. Csak hamar elfáradt, nincs meg a megfelelő kondija hozzá, mint ahogy Arcusnak sem. Nagyon jól esett látni, hogy milyen szépen és élvezettel fut Mandul, szóval vele a későbbiekben is fogom folytatni a frizbizést, akár komolyabb szinten is.
Arcus más tészta volt, neki fel kell kelteni a lelkesedését, egyáltalán fel kell pörgetni, hogy fusson. Másrészt lábbal szedi le a korongokat, nagy ritkán szájjal, plusz el is kezdi rágni a korongot eresztés helyett. Vele csak mókázásilag szeretném űzni a sportot, de ha sikerül megoldani ezeket, akkor a freestyletól sem zárkózok el :)
Azóta szinte minden nap, esetleg kisebb kihagyásokkal frizbizünk pár percet, Mandul már szépen elkapja a 20 méteres dobásokat is a levegőben, nagyokat ugorva, imádja! Fektetésből, kihívásból is indul, teljesen bolond. Imádom! Vele nagyon jó frizbizni, mert a rossz dobásokat is elkapja, de mégis azon vagyok, hogy kijavítsam a hibáimat és egyenesen dobjak. Ilyenkor még szebb kapásokkal ajándékoz meg, szóval megéri.
Arcus még mindig kevés dobást kap, nem nagyon nyúzom, hamar megunja, elfárad, agyilag sincs sokszor helyben. Tegnap este egy kislány is odajött hozzánk, beszélgettünk, dobált neki ő is, de akkor már fáradt volt. Viszont jó volt látni, hogy ismerkedni azonnal rohant, ment puszit adni a körülöttünk lévő embereknek :D
Tegnap fürödtek is kutyáék, Mandulról nincs képem, ő nem változott sokat fürdés hatására. A szőre kezd visszanőni, már meg lehet markolni. Próbáltam itthon lenyírni, nem vitte el a nyírógép, így idén már nem lesz újra nyírva, majd jövőre. Kicsit sajnálom, mert imádom, hogy kopasz, sokkal jobban néz ki és sportosabb is. Na meg praktikusabb is. Csak a fenekén a szőr újra rasztásodik. A kozmetikusunk mondta, hogy próbáljam meg a farkát balzsamozni, attól könnyebben fésülhető lesz és nem is fog ennyire összeállni. A napokban ezt is kipróbálom rajta, tegnap már nem akartam berohanni azért. Arcuson látszik a változás, kikopott elég sok szőre a fürdés hatására, és annyival puhább is lett! *-* Egész nap bírnám ölelgetni, simogatni, nagyon kellemes szőre lett. Bár Hasselhoff mindig megirigyelhetné a mellkas szőrét... :/ Kezd kijönni így szőr nélkül az alkata. Már tudom, hogy miért is szeretek bele újra és újra. 7 hónapos kori képeken van gyönyörű agárteste, most újra látszik, hogy milyen szép. Kicsi túlzással elmenne granting kutyának is :D Jövőre ő is nyírva lesz nagy valószínűséggel, nagyon durván melege szokott lenni.

A beállítást régebben gyakoroltam vele, mikor minden áron el akartam vinni hobbi kiállításra. Még lehet belőle valami, csak a figyeltetése nehéz. Most is a kacsák kellettek hozzá :) Na meg az a faroktartás... annyira alul tűzött a farka, hogy folyton így áll... plusz az se tetszik neki, hogy folyamatosan pakolgatom a lábait. Itt is a hátsó fele el van csúszva. De mindegy is, ő munkakutya! :D

Egy utolsó hír így a végére. Jövő hét szombaton, azaz 8 nap múlva jön haza végre Panda! Március óta ismerem, azóta várom már... igazából pedig lassan egy éve él a szívemben a vágy, hogy végre... de ha úgy nézzük, akkor már kiskorom óta vágyok lóra. Hihetetlen... 

2013. június 26., szerda

Pótlás + hír

Megvolt az állatkerti bemutatónk is gyereknapon... kissé érdekesre sikerült minden értelemben. Ott voltunk időre, beengedtek minket, de azt kérték, hogy menjünk félre a zooterembe, mert igazából kutya nem lehet benn a park területén. Arcus nagyon kinéztem magának egy óriási teknős földi maradványait, egy kitömött bivalyfejet is jól láttamozott, de a fészkek is bejöttek neki. A kedvenc a valamilyen macskaféle csontváza volt. Kapásból rájött, hogy az cica, el is kezdett neki ugrálni, meg játszani hívta, mint itthon Ördögöt. Nagyon mókás volt :) 
Aztán jöttek ismerősök, beszélgettünk nagyokat, mehettünk is a színpadhoz nem sokra rá. Ott is el kellett bújnunk, míg a zenekar előttünk elpakolt, majd átbeszéltük a zenét. Párszor bemondtam a mikrofonba, hogy mi lesz, mert a látótérben emberek se voltak, csak a pónis körnél. Na igen, Arcus nagyon ráfeszült a pónikra, szerencsére egy elzárt területen voltunk, így le tudtam vele beszélni a helyzetet és még gyakorolni is tudtunk nyomás alatt. Mikor összegyűlt kb. 10 ember, felmentünk a színpadra, beszéltem röviden a sportról, Arcusról, aztán a kűrünket adtuk volna elő... felénél visszajött a zenekar egyik tagja, hogy neki kéne az asztalról, ami éppen mögöttünk volt, a vize... persze ezt pisszegéssel vezette be, Arcus természetesen elkezdett rá figyelni. Addig szépen működött, dolgozott, ott teljesen szétesett, úgy kellett visszahúznom magamhoz, mert elindult a nő felé. Persze a vízét nem kapta meg, mert így is eléggé bezavart... helyette abból ivott Arcus meg le is borítottam vele. Szóval én nagyon sajnáltam egyrészt, hogy nem sikerült szépen, másrészt, hogy kevesen voltak. Még a végére tettünk pár trükköt látványosságnak. A nézők valahogy nem voltak vevők rá... nem értem. Szalagavatón is teljesen értetlennek tűntek az emberek, meg akkor is. Jött a kis főnököm is, megsimogatta Arcit, beszélgettünk a többi ismerős gondozóval is. Igazából ennyi volt az egész bemutató. Nekem nem volt valami nagy élmény... sajnos. 

Voltunk katasztrófa turistáskodni is, kimentünk töltésre még az árvíz tetőzése előtt. Természetesen bicaj elé befogva a két kutya :) Nagyon tudnak húzni, szuperek! Mandulnak kéne még húzóhámot vennem és akkor már tökéletes is lenne. Vagyis nem, mert gumis kötél is kéne, most csak a kecskék pányvakötelével vittem ki őket :D 

Megvolt az érettségi, vége van az egész cirkusznak! Nagyon jó eredményekkel zártam, aminek meg is lett/lesz az eredménye. Most szeretném ünnepélyesen is bemutatni falkánk leendő új tagját, aki nem border, nem kelpie, nem kínai kopasz, nem is kicsi, nagynak nagy, de nem is kutya: Ő Panda, a kisbéri félvér apaságú és (mint kiderült rosszul tudtam) appaloosa anyaságú félvér lóállat. Lassan másfél éves leányzó, majdnem kisló méretű (egyenlőre), gyönyörű és ritka színe van ( ha meg akarnám fejteni, akkor pejderes tarka és párductarka), nem mellesleg pedig a természete is elragadó! Hihetetlenül boldog vagyok! 
Az érettségi bizonyítvány kiosztásánál megbeszéltük a vizsgabiztossal, hogy szóljon, ha megvan a négyes átlag. Kiosztásnál mosolyogva rám nézett, nagyot sóhajtott és kijelentette, hogy megvan. Szerintem aki átélt már valami óriási csodát, az tudja, hogy milyen érzés, mikor 5 hónapnyi feszültség egyszerre kiszakad egy ki szó miatt az emberből. Ott helyben el is bőgtem magam a tanáraim előtt, az igazgatónő meg is kérdezte, hogy mi a baj. A vizsgabiztos felelt neki, hogy van egy lovam most már :) Mindenkinek kívánom, hogy érezze életében egyszer ezt az érzést, hogy valami végre sikerül, amire nagyon-nagyon, egészen kiskora óta vágyik! Nagyszerű!
Pandánál már voltunk látogatóban régebben is, még márciusban először, akkor újra elvarázsolt. Addig csak képeken láttam, egészen kis koriakon, nagyobbacskákon, tulajdonosával folyamatosan beszélgettünk róla. Csodaló a javából! Várhatóan jövő hónapban érkezik, még a helye van alakulóban. :)

2013. május 17., péntek

Küzdelem

Mandul... miért is ne. Hétfőn fejembe vettem, hogy elkezdem vele a tolatást, úgy is mindig az a bajom, hogy ha útban van, vagy fényképezésnél túl közel van, akkor nem tudom egyszerűen hátra küldeni, hanem meg kell  mutatnom, hogy hova menjen. Meg amúgy is kellett már új trükk és hirtelen ez jutott eszembe. (Ötletek folyamatosan jöhetnek természetesen!) Szóval. Hétfőn elkezdtük... elfeküdt, tekerte a fejét (később ezt is beklikkelem neki, mert iszonyat cuki és ő maga a megtestesült cukiság), beült lábhoz, leült, lefeküdt. Párszor sikerült elkapnom egy-két hátralépést, örültem is a fejemnek. Kedden nem gyakoroltunk, szerdán kétszer is elővettem, már elkapta, hogy mit várok tőle, lépegetett hátra, bár még nem túl határozottan. Tegnap már voltak szép, határozott, magabiztos megindulásai, gondoltam csökkentem a testjelet és hangot is hozzáteszek. A testjel csökkentése jól ment, most már elég csak a talpamról lábujjhegyre előregördülnöm, így ugye kicsit előre dőlök, mintha lépni szeretnék és ő már hátrál. Kb. 30 centit. De legalább csinálja.
A probléma... ha csak kinyitom a szám, már ugat és pattog. Vagy nem klikkelek rá az efféle dolgaira és/vagy rászólok és más hangszínnel próbálkozok. Kezdi megszokni, hogy nem kell dumálni közben :) A távot növeljük lassacskán majd, egyenlőre szeretném, ha stabilan venné ezt a pár centit. De úgy néz ki, hogy új trükkünk lesz :D Télen tanult újat, azóta semmit, most viszont kellett. Örülök neki, hogy egyre gyorsabban halad a csajszi!
Arcussal a kűr egyes darabjait gyakorolgatjuk csütörtök óta, addig pihent és csak bolondoztunk. Most is úgy, hogy előtte felpörgetem, közben frizbi, végén frizbi és jó nagy ölelés. Kéne új frizbit is venni... természetesen rózsaszínt és türkizt!

2013. május 13., hétfő

Állat és Ember Dog Dancing Verseny

Nem is tudom, hogy hol kezdjem... talán ott, hogy mennyire jó volt ma egyhuzamban 12 órát aludni és egy hét után meginni az első kávémat :) Sokat tud dobni az ember hangulatán, ha már tud aludni feszültség nélkül.
De, témához visszatérve. Túl vagyunk az év első versenyén, ami hozzátenném, hogy a 10. jubileumi Dog Dancing verseny volt az országban. 2003 januárjában ugyan itt, Pestújhelyen, rendezték meg az első versenyt, így nekem nagyon sokat jelentett, hogy itt lehettünk. Kezdő denszerként. Mert azok vagyunk, ebben megbizonyosodtam szombaton, mikor néztem a többi első osztályost. Nem illettünk mi közéjük, kettőnknek kéne egy feledik osztályt nyitni, ami nem hobby, de nem is első osztály. Na meg sorban az ötödik versenyünk volt. Hatodik, ha úgy vesszük, csak az első ugye visszalépéssel végződött... Ebből az ötből három hobby osztály és kettő hivatalos. 2011 májusában indultunk először az Alfa Kupán, most 2013 májusa van... 2 éve versenyzünk és a sport 10 éve mutatkozott be. Bőven kezdők vagyunk :)

A versenyről is, ne csak folyamatosan elmélkedjek. Péntek délután indult a kalandunk, utaztunk be a városba, hogy szombat hajnalban onnan tudjunk a vonatra menni. Tettünk egy kis kitérőt is, meg is áztunk, aztán meg alig 4 óra alvás után ébresztő szombat hajnalban, gyors reggeli, egészségügyi séta, aztán Győr egyik külrészéből besétáltunk a vasútra. Mókás menet volt, amúgy sincsenek sokat ilyenkor a városban, de hogy még kutyával, málhás szamárként is mászkáljon egy fiatal lány... az már kész látványosság ilyenkor! A verseny előtti hisztim természetesen megvolt, attól féltem, hogy lekéssük a vonatot, szóval Arcus nem is hagytam pisilni, rohantunk, mint a bolondok. Furcsamód az állomás hajlani fél 6-kor már teli volt emberrel, a pénztáraknál hosszú sor állt. Ismerőssel is összefutottunk várakozás közben. Mire sikerült a jegyeket a kezemben tudni, már 5:42 volt, rohantunk ki a peronra, mondván, úgy is most fogjuk lekésni... a célegyenesben. De nem, vonat sehol, várnunk is kellett.

Sikerült beülnünk az egyetlen fűtetlen kocsiba. Kicsit örültem is neki, mert így legalább Arcus nem lihegte ki az életét, neki teljesen jó volt a hideg, én meg megfagytam, mert minek vigyek pulcsit, az plusz súly, meg úgy is meleg lesz. Tatabánya környékén kezdtem el gondolkodni, hogy ki kéne venni a jelmez kabátját a táskám legaljáról. Lusta dög vagyok, nem tettem meg.
A Keletiben még nagyobb látványosság voltunk, mint Győrben... furcsa, hogy Budapesten meg lehet még lepni az embereket azzal, hogy a hátizsákomra egy do van rákötve, (Do: kendosok által használt has és mellkas védő páncél) kukás zsákkal befedett textilboxból meg egy shinai lóg ki (Shinai: bambuszből készült, bőrrel összeerősített bot, kendosok használják, ezzel gyakorolják a japán kard használatát). Na meg a kutya... nagy, fekete, borostyán szemű. :D Szóval könnyen kiverekedtünk magunkat a tömegből, sétáltunk pár utcát, mire odaértünk Fruzsiékhoz, aki elvállalta, hogy elfuvaroz minket a versenyre. Nagyon köszönöm neki! Pami művésznő egyből a mancsa köré csavarta Arcust, mostanában ritkán látom, hogy ennyire odavan más kutyákért. Már csak ezért is megérte! Innen a GPS nem túl segítőkész irányításával mentünk a helyszínre, ahol a bejáratnál kaptunk kakizacsikat. Tökéletes ajándék, ilyen kéne minden kutyás eseményre! Befoglaltam egy helyet Kyráék mellett, velük Komáromban találkoztunk először. Alig, hogy odaértünk, már kezdődött is a verseny, még annyi időm volt, hogy kipakoljak, elintézzek pár dolgot és átöltözzek, meg egyszer a kezdést elgyakoroljuk. Nem, ááá, nem néztek őrültnek, mikor elkezdtem mindenki előtt felkötni magamra a hakamát, majd teljes harci díszben elmentem egyedül kűrt gyakorolni. A páncélt nem vettem fel, nem tudtam benne szabadon mozogni, szóval az itthon marad a további versenyeken.

Elsőnek volt a Senior osztály, a két jelenlévő versenyzővel, mivel Eszti és Lizzi az autópályán ragadtak Orsiékkal. Aztán jött a hivatalos 1. A. része... elvileg itt a harmadik indulók lettünk volna, de mivel Orsiék nem voltak, ezért másodiknak indultunk Gizmoék után. Be voltam tojva... őszintén. Próbáltam rávezetni, hogy van zsebem, és nyúlkáltam be a nadrág oldalán lévő lyukba, onnan adtam neki a kaját ringbelépés előtt, de ő addigra már elkezdett pótcselekvéseket beépíteni a kis agyába. Elment pisilni, szaglászott, más fele nézegetett. A ringben meg pláne. Nem hisztizek, mert amúgy ügyes volt, csak elcsúsztunk, az irányok is elmentek a fenébe, jó pár helyzetnél háttal voltunk a bíróknak, aminél pont szembe kellett volna lennünk. Ez járt végig a fejemben, hogy a fenébe is, elszúrtuk... Amúgy ténylegesen nem emlékszem másra, csak arra, hogy késve indult, nem akart fekve maradni forgásnál, jött volna egyből körbe hátul, és a végén ülve maradt a ring közepén. Én már rég kiértem, ő akkor még csak elvarázsoltan ült és félig lecsukott szemmel szaglászott valamit a levegőben. Rászóltam, hogy Dinka... semmi. Szóltam újra, hogy szaurusz. Arra már elindult és még a bírók is nevettek. Komolyan minden kiesett... mintha levillogtatott volna K és J ügynök. Utána persze már kellett volna neki a virsli.
A nap többi része mókázással telt, megpróbáltam aludni is egy picit, amit egy szemét bogár keresztül húzott. De legalább már a többiek is tudják, hogy sikítófrász jön rám, ha bogarak mászkálnak rajtam. Orsiék is megérkeztek aztán, nagyon örültem neki. A nap nagy részét Szandrával és a két belga gyermekével töltöttem, Nitrotól még puszit is kaptam. Nem sokára kincseket fog érni egy ilyen csók, én pedig már most megkaptam. Gazdagnak érzem magam! Frizbiztünk Orsival a frissen nyert textilfrizbijével. Nem is repült rosszul :)
A verseny nagyon jó hangulatú volt, élőben hallhattunk Boci, bocit meg nosztalgiázhattam az ugrálókötelesekkel. Mindig eszembe jut, hogy régen mennyire akartam járni, aztán egy év után abbahagytam az egészet, mert nem ment se a dupla, se a tripla. Sok színes program volt, a tombolára is befizettem, de nem nyertem :( Eredményhirdetés után egyből jöttünk haza, mert én még másnap dolgoztam... Vicces is volt felkelni.

A nap végeredménye: Hivatalos első osztály 5. helyezés, 84%, ami még pont nem jelent feljebb lépő pontokat, viszont idén nagyon örülnék legalább egy pontnak, a többi kettőt pedig majd jövőre. Hivatalos 2-ig el szeretnék mindenképp jutni Arcussal, de ehhez természetesen még sokat kell tanultunk és fejlődnünk, látva, hogy milyen tudással rendelkeznek a második osztályosok. Nagyon örülök, hogy ott lehettünk, köszönjük a versenyszervezést Heninek és az Állat és Ember Állatvédő Egyesületnek!
Képeket kaptam tegnap, videó egyenlőre úgy néz ki, hogy nincs. Nagyon sajnálom, hogy nem lett, ezt a kűrt mindenképp szerettem volna visszanézni, hogy tudjam, mit kell javítani, hiszen idén már új kűrt nem csinálunk.
És most jövök rá, hogy nem a megígért rózsaszín zokni volt rajtam! Ejnye!